Elnéztük, benéztük, azt éreztem, tehát az elsőbbség nem érzés kérdése

Elsőbbségi helyzetek:

„A közlekedés nem működne bizalmi elv nélkül: az elsőbbségre jogosult alapvetően számíthat arra, hogy a kötelezettek megadják neki az elsőbbséget.  A jogosultnak sincs „büntetlenségi pajzsa”.

A közlekedési balesetek többsége elsőbbségi konfliktus körül forog.

Az ügyek jogi megítélése nem azon dől el elsősorban, hogy kinek volt elsőbbsége.  A büntetőjogi felelősség megállapítása, gyakran másodperc-töredékeken múlik: hol, mikor, milyen észlelési és reagálási pontnál kellett volna másként cselekedni.

 Az elsőbbség, a sebesség, a reakcióidő és az elhárítás kérdései nem ösztönből, hanem normatív és bizonyítási logika szerint kerülnek értékelésre.

Utólagosan az iratokból nyugodt körülmények között kell dönteni arról, ami ott és akkor másodpercek tört része alatt történt.  Nagyon fontos, hogy mi történt ott és akkor?

A büntetőeljárásban a közlekedési ügy megoldása a rekonstrukciónál kezdődik: mi történt a balesethez vezető időszakaszban, milyen manőverek, észlelések, döntések és reakciók sorozata hozta létre a balesetet. A balesetek jellemzően adatbőségben jelenek meg: helyszínrajz, rendőri jelentések, helyszíni meghallgatások,  féknyom, járműroncsolódás, kamerafelvétel , tanúvallomások, szakértői vélemények, orvosi iratok.

Közlekedési ügyekben különösen gyakori, hogy a döntő tény az időzítés: mikor kezdte az előzést, mikor váltott sávot, mikor lépett a gyalogos, mikor vált észlelhetővé a jármű fénye, mikor állt be az a helyzet, amikor már elvárható volt a reakció.

Az elvárhatóság, szabályok kérdése

A közlekedési büntetőügyek egyik legfontosabb kérdése a „tőle elvárható magatartás”, a jogkövető magatartás.

• Milyen szabályok vonatkoztak az adott közlekedőkre?
• Hol és mikor kellett volna a szabályt tanúsítaniuk?
• A konkrét szituáció milyen többletet mutat?
• Ebben a szituációban milyen, értékekkel dolgozzunk? (észlelés, reakció)
• Van-e plusz tudása, képessége, amelynek az alkalmazását elvárom, milyen gyakorlata van?

Az elsőbbség és az un. hirtelen fékezés küszöbe vészfékezés

(satufék): nem elvárható, mert a menetstabilitást és másokat is veszélyeztethet,

intenzív/hirtelen fékezés: többnyire már az elsőbbségsértés irányába mutat,

lassító fékezés vagy a gáz elvétele: önmagában nem feltétlenül jelenti az elsőbbség sérelmét.

A személygépkocsinál a kb. 3,5 m/s²-t elérő vagy meghaladó lassulás már a hirtelen fékezés körébe eshet. Ez jó támpont: ha a jogosultnak ilyen intenzitással kellett fékeznie, az a behaladás elsőbbségsértő jellegét erősíti.

Az elsőbbségre jogosulttól elvárt a más által létrehozott veszélyhelyzet adekvát, késedelem nélküli hárítása. Nem várható el ugyanakkor sem a vészfékezés, sem pedig az adott szituációban tökéletes megoldás megtalálása a másodperc törtrésze alatt.

A kérdés tehát így hangzik: hol áll be az elhárítás, illetve a megfigyelés kötelezettsége, és meddig terjed?

E körben a „pillantás” és a megfigyelés szétválasztása kulcsfontosságú. Pillantani sokszor nem elég a sebesség megítéléséhez. Megfigyelni – legalább rövid ideig – gyakran szükséges ahhoz, hogy a közeledő jármű mozgásából a vezető reálisan felmérje, „jön-e, és mennyire gyorsan jön”.

Az elsőbbségre jogosult sebességtúllépése

Az elsőbbség és a sebességtúllépés kapcsolatában a joggyakorlat stabil kiindulópontja, hogy az elsőbbségi jog sebességtúllépés esetén is fennáll. A 6/1998. számú Büntető jogegységi határozat lényegi üzenete, hogy a jogosult gyorshajtása önmagában nem veszi el az elsőbbségét. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a jogosult sebessége büntetőjogilag érdektelen lenne. Két irányban válik különösen fontossá:

1. Elháríthatóság: ha a jogosult a sebessége miatt objektíve nem tudott adekvátan reagálni, az a saját felelősségi körében értékelhető lehet.
2. Eredmény súlyosbodása: gyakori kérdés, hogy a baleset „megtörtént volna-e” a megengedett sebességnél, és ha igen, az eredmény (pl. halál, maradandó fogyatékosság) bekövetkezett volna-e ugyanígy. Itt az okozatosság és a beszámítás elvei kapcsolódnak be.

A polgári jogi gyakorlatban ismert százalékos megosztás a büntetőjogban nem működik ugyanígy: a kérdés nem az, hogy „ki mennyiben hibás”, hanem hogy a szabályszegés büntetőjogilag releváns okozati láncba illeszkedik-e.

Okozatosság és beszámítás: a balesettől a végállapotig

A közlekedési ügyek külön nehézsége, hogy az „okfolyamat” nem áll meg az ütközésnél. A balesethez gyakran társul elsődleges sérülés, kórházi kezelés, szövődmény és maga a végállapot. A beszámítási kérdések ilyenkor kerülnek igazán előtérbe: mi az, ami a közlekedési szabályszegés normavédelmi körén belül marad, mi előrelátható, mi tekinthető közrehatásnak, és van-e olyan pont, ahol az okfolyamat megszakad.

Bizonyítás:

A közlekedési büntetőügyekben a bizonyítékértékelés sokszor azért ütközik, mert a szereplők – a műszaki szakértő, a helyszínelő vagy a tanúk – „más-más filmet néznek”. Fontos kérdés, hogy a jogilag releváns ellenőrzési pontokat „visszapörgetni” és elkülöníteni a baleseti történet emocionális részétől.